Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. Együtt

2011.07.13

 

4. Fejezet

Együtt

Sakura

Bánatomban tömöm magamba a jégkrémet, és ezeket a hülye sorozatokat nézem. El sem hiszem hogy elfelejtett, pedig olyan rendes volt, és amikor átölet az is annyira jó esett. A telefonom megint megszólal, de nincs kedvem fölvenni, mára hagyjanak békén. De biztonság kedvéért megnézem a kijelzőt. Sasuke hív, már azt hittem nem is létezem számára.

-Szia, sajnálom amiért nem mentem de volt egy kis gond az építkezésen és lemerült az aksim.

-Már azt hittem elfelejtetted. – Hú de megkönnyebbültem.

-Dehogy felejtettem, egész héten erre a napra vártam. Van még kedved találkozni velem?

-Aha. – Válaszolom röviden.

-Mit szólnál ha felmennék hozzád és ott beszélgetnénk. Már elég késő van a tengerparti sétához.

-Rendben, gyere.

-Oké, kb hét perc és ott vagyok. Szia.

-Szia. – ÁÁ!! Mindössze hét percem van arra hogy összeszedjem magam és rendet rakjak. Szinte villámgyorsan kész leszek, összepakoltam és felvettem magamra egy normális ruhát. (Nem lenne jó pizsiben ajtót nyitni.) Sajnos kisminkelni már nincs időm mert kopognak.

-Szia. – Köszön, és látom hogy megint kiöltözött mint ahogy múltkor a partín, én meg csak egy pulcsiban és egy otthoni nadrágban vagyok. Elég kínos.

-Hello, gyere be. Bocs de már nem volt időm kisminkelni magam.

-Nem baj, így szerintem még szebb vagy.

-Köszönöm. – Beinvitálom a vendéget és leülünk az asztalhoz beszélgetni.

-Sokáig vártál rám a tengerpartnál?

-Ö, nem dehogy. – Füllentem könnyedén. Ha tudná hogy mennyit. Máris beállt a kínos csönd, nem tudom hogy mit mondjak. Bár legszívesebben csak nézném a szép szemeit, de nem merek rápillantani.

-Öm… Kérsz valamit enni vagy inni?? – Bravó Sakura. Más nem jutott volna eszedbe, nincsen itthon semmi kaja.

-Nem köszönöm, nem kérek.

-Egyébként hogy halad az épület?

-Jól, bár az imént volt egy kis probléma. Már meg akartam kérdezni, hogy lehet egy ilyen gyönyörű nő facér?? – Kell neki egyfolytában bókolnia, mindig zavarba hoz.

-Nincs szerencsém a férfiak terén. A barátnőim is egyfolytában piszkálnak emiatt. Nekik már persze van férjük. És neked hogy-hogy nincs barátnőd?

-Egy normális nővel sem találkoztam még, aki nem lóg a nyakamon egész nap. Eddig te vagy az első. – Ejt egy mosolyt felém, közben az asztalon könyököl és figyel.

Sasuke

Pont ma kellet ott tartani az építkezésen, és lekéstem a randit. Sakura biztos mérges lesz, de hátha még tudok találkozni vele. Nagyszerű! Lemerült a mobilom akkumulátora. Felrohanok a lépcsőházban, kinyitom az ajtóm és keresni kezdem a töltőt. Amint megtaláltam csatlakoztatom a készüléket és tárcsázom Sakura számát.

-Szia, sajnálom amiért nem mentem de volt egy kis gond az építkezésen és lemerült az aksim. – Magyarázom gyorsan, biztos megérti.

-Már azt hittem elfelejtetted. – Hogy gondolhat ilyet? „Sakura drága, téged nem nagyon lehet elfelejteni.”

-Dehogy felejtettem, egész héten erre a napra vártam. Van még kedved találkozni velem? – Teszem fel az ajánlatot.

-Aha.

-Mit szólnál ha felmennék hozzád és ott beszélgetnénk. Már elég késő van a tengerparti sétához.

-Rendben, gyere.

-Oké, kb hét perc és ott vagyok. Szia.

-Szia. – Lerakom a telefont és rohanok az én drága angyalomhoz. Annyira szeretem benne hogy ilyen megértő és kedves. Nagyon ritka dolog ilyen kincset találni manapság. Közben már oda is érek, éppen egy öreg néni lép ki a kapun így a kaputelefon használata nélkül bejutok a házba. Szemügyre veszem a postaládákon található neveket, emelet és ajtó számokat. Megtaláltam Sakuráét és pillanatokon belül már kopogtatok az ajtaján.

-Szia. – Köszönök be mikor ajtót nyit. Csak egy pulcsi és egy pamut nadrág díszelgett rajta. Jól esett hogy egyszerű otthoni ruhákban is elém mer állni, nem igénylem hogy a lányok rögtön estéjit húzzanak. Fő a természetesség.

- Hello, gyere be. Bocs de már nem volt időm kisminkelni magam. – Kér elnézést feleslegesen.

-Nem baj, így szerintem még szebb vagy.

-Köszönöm. – Ezután betessékel otthonába, és leültet az asztalhoz hogy egy kicsit beszélgessünk.

-Sokáig vártál rám a tengerpartnál?

-Ö, nem dehogy. – Látom rajta hogy nem mond igazat, és biztos ott fagyoskodott kint az utcán egy jó ideig. Egy darabig nem szólunk egymáshoz, végül ő töri meg a csendet.

-Öm… Kérsz valamit enni vagy inni??

-Nem köszönöm, nem kérek. – „Dehogy nem! Igenis kérek, méghozzá téged.” Teszem hozzá gondolatban, mert ha ki is mondanám akkor valószínűleg úgy bámulnál rám mint egy részeg, perverz disznóra, aki új zsákmányra lelt.

-Egyébként hogy halad az épület?

-Jól, bár az imént volt egy kis probléma. Már meg akartam kérdezni, hogy lehet egy ilyen gyönyörű nő facér?? – Teszem fel a már napok óta fejemben motoszkáló kérdést.

-Nincs szerencsém a férfiak terén. A barátnőim is egyfolytában piszkálnak emiatt. Nekik már persze van férjük. És neked hogy-hogy nincs barátnőd?

-Egy normális nővel sem találkoztam még, aki nem lóg a nyakamon egész nap. Eddig te vagy az első.

Rákönyökölök az asztalra és várom a reakcióját. Hirtelen valami zene kezd szólni, hirtelen megijedek hogy engem csörget valaki de aztán rájövök hogy a telefonomat el sem hoztam. Sakura zavartan nyúl a zsebébe kihúzva a telefont, a képernyőre pillant. Szemein a megkönnyebbülés és az öröm váltakoznak. Biztos régóta várja az illető hívását, vajon ki lehet?

-Elnézést kérek, de ez nagyon fontos.

-Semmi baj. – Bemegy a hálószobába, addig én magamra maradok. Vajon használjam ki az alkalmat, hogy ilyen hamar bejutottam a lakásába és teperjem le, még ma éllel? Akkora bunkó csak nem vagyok, és biztos megrémiszteném, amit persze nem akarok. Sokáig tartózkodik bent a szobában, de most már csend honol. Vajon kivel, és mit beszélt? Aztán kilép és visszajön hozzám. Leül a helyére és próbál mosolyogni, de látom hogy a szemei már vörösre vannak dörzsölve és egész testében remeg. Engem nem lehet olyan könnyen becsapni, biztos vagyok benne hogy valami rossz dolog történt és az imént sírt is. Felállok és mellé telepszem hogy kiderítsem mi zaklatta fel.

-Mi történt? Baj van? – Próbálok a szemébe nézni de elfordítja a fejét.

-Igazán semmi. – Suttogja, de én nem hagyom annyiban, magam felé fordítom. Könnyek csúfítják arcát, de én rögtön simítom is le bőréről.

-Nézz rám! – Kérlelem mert kezdek megijedni. - Mi baj van? – Erre csak egy fejrázás a válasz. Összeszorítja szemeit, de a cseppek megállíthatatlanul folynak le arcán. Szorosan átölelem, és fejét simogatom. Hallom hogy nyel egy nagyot és zokogni kezd, miközben görcsösen kapaszkodik az ingembe. Nem csitítom, hadd sírja ki magából a feszültséget amit éreztem is rajta első találkozásunkkor, de inkább nem kérdeztem rá. Amikor megnyugodott egy kicsit, zsebkendőt tolok a kezébe. Megtörli az arcát, elhúzódik és mesélni kezd.

-Az aki hívott az előbb, az egyik ismerősöm. Mostanában elég rosszul álltam anyagilag, és az elkövetkezendő két héten meg munkaszünet van. Ő volt olyan kedves hogy kisegítsen. De már két hete várom hogy utalja a pénzt és most hívott fel hogy valami közbe jött és csak három hét múlva tudja elintézni. Az apámnak holnap lesz a születésnapja és még csak a telefonom sem tudom feltölteni hogy felköszöntsem, pedig őt csak így lehet elérni. Elég sok dolga van. – Megint a zsebkendőjéért nyúl, és újra remegni kezd. – Már a barátnőimtől is kértem már kölcsön rengetegszer. Sajnálom hogy most jött ki rajtam de nem bírtam már játszani hogy minden rendben van. – Mondja zokogva, szívem megszakad hogy így kell látnom. Ismét ölelem, simogatom hátát, fejét, nyakát felváltva hogy egy picit megnyugodjon.

-Én szívesen adok neked ha ilyen nagy a gond…

-De már nem akarok többet másoktól függeni, ráadásul nem fogom tudni visszafizetni! – Szegény már beszélni sem tud rendesen.

-Nem kell visszaadnod.

-De…

-Semmi de! Most már csend legyen, nem akarok ellenkezést hallani! Elfogadod és kész!!! – Nem azért ordibáltam rá mert haragszom, de olyan nehéz vele hogy nem képes elfogadni a segítségem.

-Kö..Köszönöm. – Erre már nem mondok semmit. Ő is visszaölel, én meg próbálom elfelejtetni vele az aggodalmakat. Nem tudom mennyi idő telik el. Rápillantok Sakurára, ő már békésen szuszog a karjaimban. Beviszem a szobájába, lefektetem az ágyára és betakarom. Mellé fekszem én is mert kint ítéletidő van, és nem szeretném ha belém csapna egy villám vagy ilyesmi. De ez csak egy kifogás hogy vele aludhassak, álmunk meg szóljon egymásról, ahogyan itt fekszünk ölelve a másikat, együtt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép


Képgaléria


Elérhetőség



Archívum

Naptár
<< Augusztus >>
<< 2021 >>
Ke Sze Csü Szo Va
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Statisztika

Online: 1
Összes: 45034
Hónap: 701
Nap: 22